Ritkán írok személyes bejegyzést, mert úgy gondolom a blog inkább a számomra helyes életmódot, illetve a sütés-főzés vonalat követi az írások tekintetében. Most azonban úgy döntöttem írok, mert kikívánkozik belőlem az elmúlt napok margójára a személyes tapasztalatunk. Sajnos úgy adódott, hogy a kisebbik fiunkkal a budapesti Szent László Kórház Infektológiai Osztályára kerültünk. Utólag megtudtuk, hogy betegségünkért az enterovírus okolható.
Csak pozitívumot tudok írni a kórházról, az orvosokról, ápolókról, de még a takarítást végző Hölgyekről is, Mindenkiről! Nem szeretek mások véleménye alapján ítélni, de nem tudtam nem elolvasni a Google által feldobott cikkeket arról, micsoda pokol várja ott a beteg gyermekeket, leginkább a körülmények miatt. Mind-mind megcáfolom!
Fontosnak tartom leírni, hogy az első 30 perc parkolás a kórház területén ingyenes. Hasonlóval mi még nem találkoztunk, örültünk neki, mert ez a fél óra pont elég arra, hogy Apa/Nagyszülő stb. a betegfelvételig elvigye a -kis- beteget, majd ha szeretne, a kórházon kívül kereshet parkolási lehetőséget.
A betegfelvételen becsöngettünk,
Ápoló nyitott ajtót kedvesen, s kérdezte:
Mi a baj? Mi a tünet? Miben segíthetünk?
Láz, hányás, kiütések…-Anya felelte!
Várjanak egy keveset, foglaljanak helyet!-mondta,
A falakon beteg gyerekek rajzai Karácsonyra.
Ajtó nyílik ismét, beinvitálnak minket egy színes folyosóra,
A falakon díszes rajzok ismét, alkotások hada!
Egy fiatal, első benyomásra is igen megnyerő doktornő lépett be a kórterembe, miközben az ápolónő felvette az adatainkat, kikérdezett minket! Míg kérdezett és válaszolt, közben belépett egy szintén fiatal doktor, akinek arcán fáradság ült, de nem volt rest az addigra már vigasztalhatatlanul üvöltő gyerekünkhöz szépen szólni, nyugtatni. A második emeleten kaptunk szobát, ahol másodmagunkkal voltunk egy 17 éves lány társaságában.
A barátságos doktornő közvetlen a felvétel után, levette a laborhoz szükséges vért, illetve branült helyezett be kis kezébe. Kétszer kellett szegénykénket szúrnia…
Az Isten áldja, ez a magyar egészségügy!-mondja.
Tudja Anyuka, ennek 30 forinttal olcsóbb darabja!
Higgye el nekem, hiszen látta, nem az én hibám!
Minden századik, ami hibás, ám!
Nyugalom Botond, szól a gyerekhez!
Máris készen vagyunk, nem nyúlok többet kicsiny kezedhez!
Az éjszakás nővér volt már ügyeletben, aki készségesen elmondott és megmutatott mindent. A fiunkkal ellentétben a Férjem és én kezdtünk megnyugodni a helyzethez képest legalábbis. Ismét rádöbbentem, NEM szabadna fórumokat és bulvár média kattintásvadász cikkeit elolvasnom, mert a legtöbb alaptalan.
Az éjszakás nővér kedvesen szól, s mutat mindent,
Majd ágyneműért és infúzióért a szobából kisiet.
Gyermekünk üvölt meglátva Őt,
Felvervén az osztály összes gyermekét és szülőt!
Remélem, sokaknak nem volt még ,,szerencséjük” bármilyen fertőző osztályhoz, de kezdeti aggodalmamat eloszlatta az addig számomra teljesen idegen/új logisztika, amivel teljesen el tudnak szeparálni a belső folyosótól, sőt a Nővérek még az ételt is betudják adni a szobákba közvetlen érintkezés nélkül. A látogatók minden kórterembe külső ajtón keresztül is bejuthatnak. Természetesen lépten-nyomon mosdók, kézfertőtlenítővel és kórházi kézmosóval. Logikusan átgondolva ennek így kell lennie!
A szülők részére (vagyis a házi rend szerint a látogatási időn túl egy szülő tartózkodhat a gyermek mellett) egy vékonyabb, kihajtogatható matrac szolgál fekhelyül, ami szerintem a célnak megfelel! Nem egy 5* ellátásért mentem oda, hanem gyermekem gyógyulásáért. Mikor a Férjem gyermek volt és kórházba került, egy szülő sem maradhatott bent! SENKI! Azt hiszem ájulásig sírt volna a gyerek, ha egyedül kellett volna hagynom éjszakára! Én nagyon hálás voltam a matracért, de a sors fintora, hogy kihasználni azt nem tudtam (első éjszaka), mert a Fiam csak a kezemben volt hajlandó aludni, amit járkálva illetve szerencsés órákban székbe ülve tudtam elérni.
Drága Fiam! Csöpög lassan az infúzió,
Lassan rádöbbenek, itt vagyunk, ez nem csak egy illúzió!
A branült még nem szoktad meg teljesen,
Lassan megnyugodsz, és hagyod magad engedelmesen…
Szegénykém, ha csak a takarítást végző Hölgy is jött be a kórterembe, üvöltött! Hozzá sem értek, Neki nem is kellett a látványnál több, el is tört a mécses. Minden szobában volt egy kisebb méretű LCD televízió és klímával voltak felszerelve. És bár a szobánkban minden radiátor forró volt, mégis hűvös volt a levegő, ezért betettek nekünk egy villanyradiátort.
Kettő, bent töltött éjszaka és 700 ml infúzió lecsepegése után elengedtek minket, a protokoll szerint 24 óra lázmentesség, és egyéb tünet jelentkezése nélkül a kis ,,betegek” hazamehetnek.
Személy szerint engem igen boldoggá tett, hogy az orvosok és ápolók között is -sőt, orvosok között csak fiatallal- találkoztunk! Egy-egy idősebb, amolyan „öreg motoros” ápolónőn sem látszottak meg az elmúlt évek, a nehézségek, amikkel a munkájuk és a körülmények miatt találkoznak. Egy olyan alkalmat sem tudok felhozni, amikor nem lettek volna kedvesek, segítőkészek.
Éjszaka van és Te, drága Ápoló éppen halkan betoppansz hozzánk,
Suttogva, széles mosollyal közlöd, csak jöttél ,,benézni ránk”.
Aggódva kérdem, az infúzióban mi csöpög pontosan,
Te kedvesen, fáradtságot nem kímélve elmondod gondosan!
És talán Te nem is tudod, mennyire boldoggá tettél akkor,
Hogy türelmes voltál egy aggódó anyával éjjeli kettőkor.
Boldoggá tettetek, mert meggyógyult a gyermek,
Hogy voltatok: alázatosak, tapintatosak és figyelmesek!
Hogy tanultatok áldozatkészen annak idején (is) sokat,
És itt maradtatok gyógyítani, nem hagytátok el Hazátokat!
Gyermekünkkel nyertetek, nyertük meg ezt a csatát,
Tiszteletet, hálát és köszönetet küld a Balázs család!
Minden, a magyar egészségügyben dolgozót(!): és Ápolót, és Orvost, akiknek munkájuk a hivatásuk, egy képzeletbeli pódiumra emelek, mert tudom, hogy a meg-, és nagyrabecsülésből kenyeret Ti sem tudtok venni. Örülök, hogy többen vannak azok -mert hiszem, hogy így van- akik mindennap a sokszor nehéz körülmények és dacoskodó, negatív megjegyzéseket szóró betegek ellenére is kedvesek és alázatosak tudnak és akarnak maradni.
Ha szeretnél többet megtudni és olvasni hasonló témában, akkor ajánlom az Ápolónő blog-mindennapjaink olvasását, illetve Facebookon a követését, mert betekintést enged az ápolói életbe, hivatásba!
Ha van ismerősöd, aki Szent László Kórház Infektológiai Osztályán dolgozik, kérlek, küld el Neki az írásomat, mert néha úgy látom, a negatívum talán jobban terjed. Minden bizonnyal tudják, hogy hivatásuk felettébb hasznos, de azzal nem ártunk, ha a lehető legtöbbet hallják is azt másoktól! Talán erre gondolva, eggyel több mosoly jut a következő napra a fáradtság mellé, talán eggyel több kedves szó. És nekem, Neked, Neki ez apróság, az aggódó szülőknek szinte a minden!
A képek csak illusztrációk, köszönet értük a pixabay.com fotósainak!
