Farsangi fánk „mentesen”
Bevezető – Fánk mentesen Nyakunkon a farsangi időszak, amely nem telhet el fánk (készítése és evése) nélkül, főleg ott nem, ahol gyerekek is vannak.
Az ízparancsolat
Bevezető – Fánk mentesen Nyakunkon a farsangi időszak, amely nem telhet el fánk (készítése és evése) nélkül, főleg ott nem, ahol gyerekek is vannak.
Bevezető – Túrófánk Ez egy nagy kedvencem, mert olyan gyorsan elkészül, mint az amerikai minifánkok, ráadásul a gyerekek is nagyon szeretik. Ettük már fahéjasan, pudinggal, lekvárral, de magában is nagyon finom.
Bevezető – Eclair fánk Sokaknak okoznak gondot az égetett tésztás édességek, megvallom őszintén, az első próbálkozásom nekem is kudarcba fulladt. Szerintem egyszer kell eltalálni a jó állagot és utána mindig érezni fogja az ember lánya/fia, hogy milyen a jó égetett tészta alapja. Egy cukrász ismerősöm egyszer azt mondta, egy titka van: a jó arányok eltalálása.
Bevezető – Csörögefánk Zömében lassú szénhidrátokat tartalmaz extra rosttal dúsítva, hogy a felszívódása még jobb, lassabb legyen. Bár kétségtelen, hogy kalóriaszegénynek cseppet sem mondható, hiszen olajban sütöttem, de következőnek lehet, a csörögefánkot is megpróbálom sütőben elkészíteni úgy, mint az előző alkalommal a „sima” fánkokat! A lenti hozzávalókból nekem 25 darab fánkom sült ki. Hozzávalók 210 gramm …
Bevezető Nagyon szerettem volna egy nekünk, inzulinrezisztenseknek és cukorbetegeknek megfelelő/ehető képviselőfánkot elkészíteni, amit nyugodt szívvel tehetek az asztalra a családomnak is. Zömében teljes kiőrlésű liszttel, extra rost hozzáadásával és (finomított) cukormentesen állítottam elő. A lenti hozzávalókból nekem 12 darab mini képviselőfánk készült. Mit lehet tudni a képviselőfánk tésztájáról? Sokan égetett tésztaként vagy resztelt tésztaként is …
Bevezető – Fánkok a sütőből Imádjuk a fánkot, így zömében teljes kiőrlésű liszttel és –finomított- cukormentesen is. De amikor kiszámoltam a tápanyagértékeket az olajban sütés után és megláttam, hogy mennyi a kalóriatartalma, erre meg ugye „rosszabb” esetben rákentem a cukormentes, ám felettébb magas zsírtartalommal rendelkező mogyorókrémet…hát, sokszor képes lettem volna a napi, egész kalóriaadagomat benyomni …
Bevezető – Fánk Az első próbálkozásaim a fánkok terén szörnyűek lettek emlékeim szerint. Egy viszonylag kemény, tömény „valami” dereng a fejemben. De azóta már hellyel-közzel megtanultam az alapanyagokat használni, ügyesen variálni és íme, megszületett ez a fánkrecept. Hozzávalók 350 gramm teljes kiőrlésű liszt 150 gramm finomliszt 30 gramm búzasikér – elhagyható- 25 gramm friss élesztő …